TVD áttekintés2015.06.12. 15:45, Ági
Nem rég a CW nyilvánosságra hozta a 2015-ös őszi időbeosztását. Úgy tűnik, csütörtök lesz a vámpírok napja. Azonban elsőnek itt egy kis áttekintés az eddig történtekről, és persze arról, hogy mi várható a következő évadban.
A 6. évad azzal indult, hogy a hőseink Damon és Bonnie távozását gyászolták, akik 1994-ben ragadtak, egy börtön-világban, amit egy szociopata mágia-szifon boszorkánynak, Kai Parkernek készítettek. Elena, képtelen tovább lépni elvesztett szerelmén, eltörölte az emlékeit Damon íránt érzett szerelmével kapcsolatban, vagyis, amikor Damon és Bonnie visszatértek a való világba, Damonnek újra el kellett nyernie Elena szívét. Eközben Carolinenak tisztába kellett jönnie a Stefan iránti érzéseivel kapcsolatban, annak fényében, hogy édesanyja rákban haldoklott. Édesanyja halála után Caroline és Stefan is csak lefelé gurult a lejtőn, hiszen mind a ketten kikapcsolták érzelmeiket. Bonnie meglepetésszerűen visszatért a börtön-világból, méghozzá a vámpírság ellenszerével (amit Damon azonnal odaadott Elenának). Damon és Stefan szemtől szembe kerültek Lilyvel, a halottnak hitt anyjukkal. Ahogyan az évad Alaric és Jo esküvője felé közeledett, sok minden történt. Damon az esküvőt arra szentelte, hogy szerelmet valljon Elenának, és ő is emberként éljen tovább. Azonban a ceremónia katasztrofálisan végződött.
Elena Gilbert búszúztatója után, a 7. évadban néhányan továbblépnek, mások viszont tovább "botladoznak". Lily próbál viszályt szítani a két testvér között, még mindig ott a remény, hogy legalább Stefan és Caroline szerelmi története erősnek fog bizonyulni.
Mi várható a 7. évadban2015.06.12. 15:15, Ági
Nehezünkre esett túllépni az évadzáróban történtek után, de most Julie Plec és Caroline Dries megosztanak néhány információt a következő évaddal kapcsolatban és Nina Dobrev távozásáról is.
Az E!Online a legutolsó jelenetről, az "idő-ugrással" kpacsolatban:
E!News: Az az utolsó jelenet úgy nézett ki, mintha a sorozatban bekövetkezett volna az apokalipszis.
Caroline D.: Hát, ez a kis ízleltető, amit nektek hagytunk a nyárra; Mi a fene történt Mystic Falls-sal miután Elena távozott? A legelső epzódban már meg is kapjuk a kérdésre a választ, de az időben ugrás az első epizód alapját képezi. Miért vannak az ablakok bedeszkázva? Miért van mindenhol szemét a városban? Mi történt pontosan? És Damon miért áll az Óratornyon ennyire nyomorúságos arccal?
E!News: Meg tudod mondani, hogy mennyire van az a jelenet előrébb az időben?
Caroline D.: Egyenlőre nem árulhatom el, de a 7. évad premiere során minden ki fog derülni. Az előbb említett kérdésekre lesz válasz már az első részben.
E!News: Az új évad végig a jövőben fog játszódni, vagy előre-hárta fogunk ugrálni az időben?
Caroline D.: Egyenlőre marad az az idősík, érthetőbb lesz, ha majd mindenki látja az első részt, de utána maradunk is ezen a síkon.
A TVLine kíváncsi, hogy Damon-nek lesznek-e más érdekeltségei Elenán kívül:
TVLine: Damon egyértelműen fülig szerelmes Elenába, de azt is tudjuk, hogy "nem tud egy helyben megülni". Szóval van rá esély, hogy talál valaki mást? Gondolkodtatok ezen?
Az a probléma, ahogy te is mondtad, hogy őrülten szerelmes Elenába. Nem érezné helyesnek, ha csak úgy beleszeretne másvalakibe. És persze a nézők többsége sem értene egyet ezzel a döntéssel. Egyenlőre nem írunk neki új romantikus ismerősöket, meghagyjuk így, magának.
A BuzzFeed arról érdeklődött, mi lesz most, hogy a sorozatban nincs több szerelmi háromszög:
BuzzFeed: Hogy érzed, milyen eddig a sztori amit írtatok a 7. évadra?
Julie P.: Eddig nagyon jól érzem magam ezzel kapcsolatban. Már meg van a fél évad írva, és az évad mitológia részét is sikerült kidolgoznunk, és a 8. évad kifutója is készülőben van. Már ez, hogy ennyire előre vagyunk a sztoriban, remek indulás, hiszen több a szünetünk is. Szerintem a sorozat szépsége az, hogy itt vannak Salvatore testvérek, akik annyira erősek, ott van Caroline Forbes, aki egy igazi hős-karakter, Bonnie Bennett, Alaric Saltzman, Matt Donovan, és Enzo...Neki meg kelleni fog egy vezetéknév, most veszem észre. De nagyon sok történet van még, amit el kell mesélni, sok kapcsolat, amit ki kell építeni, és sok mítosz, amit meg kell fejteni.
Mi már alig várjuk az új évadot, és azt hiszen a színészek még inkább izgatottak, hogy ez az évad már az elejétől kezdtve feszültséget kelt, és bizonytalanságot sugall, és mostmár nem a szerelmi háromszüg az alapja mindennek. Ez már kezdett kicsit unalmassá válni a nézőknek, a színészeknek, és nekünk, írók számára is. Például mindannyian szeretnénk, ha Nina a következő évadokban is velünk maradt volna, de itt volt az ideje, hogy elszakadjunk a megszokottól, és ne az eddigi minták alapján alkossunk.
Új dizájn2015.06.11. 18:55, Ági
6x22 I'm Thinking of You All the While letöltések & online2015.06.07. 21:00, Fanniie
elmaradt frissítés
Epizód letöltése
Felirat letöltése - angol
Felirat letöltése - magyar
Rehash a 6x21-ről, 6x22-ről2015.06.07. 20:38, Fanniie
elmaradt frissítés
|